Confessions of a cat

“Honnan tudjuk,  hogy bûneink  megbocsáttattak?  -  kérdi  Hamvas
Béla.

“Onnan - feleli -, hogy többé nem követjük el õket.”

Hogy ő kicsoda, ebből megtudhatjátok.

Ez az egyik legjobb film, amit az utóbbi időben láttam. Itt bővebb infó az imdb-n. Kevés olyan film van, ami el tud érzékenyíteni akárcsak pillanatokra is (és azok sem a romantische kategóriába tartoznak) - de ebben olyan jelenetek vannak, és események történnek, amik megérintik a lelket.

A történet több szálon, időben picit megkavarva fut, de ezt a ponyvaregény óta már megszokhattuk a rendezőktől. Itt nincs eltúlozva ennek a technikának a használata. Az egészben a legszebb, hogy úgy mutatja be a különféle karaktereket, hogy nem próbál egyszerűsíteni. Hisz az “ember” elég bonyolult, s a beskatulyázás bár könnyen áttekinthetővé teszi az ábrázolást, nem valósághű.

Van ebben a filmben minden. Rasszista néger és rasszista rendőr. A rasszista néger ráadásul legjobban a saját fajtáját gyűlöli… Bocs. Egy másiknak meg a country-zene a kedvence, többek közt olyan számszövegekkel mint pl. “lődd le a niggert, akaszd fel a kertben, vedd fel a csukját, …”

Az összes szereplő életének eseményei összefüggésben vannak egymással. Amit az egyik átél - később megmenti a másik életét. Aki egyszer megaláz később kimenti a megalázottat az égő autóból. S persze mindez “véletlen”.

› Tovább