Diszkrét báj

Tegnap, illetve ma hajnal 1 körül megnéztem a Burzsoázia diszkrét bája c. Luis Bunuel filmet. Ez egy híres 1972-es művészfilm, amit némi fenntartásokkal kezdtem el nézni, lévén szokásomhoz híven megízlelgettem először bele-bele tekerésekkel, és eléggé lassú tempójúnak tűnt. Na de, miután elkezdtem nézni eléggé megfogott benne valami.

A film címe egészen pontosan visszaadja, amit megpróbál elmondani. És nagyon jó Tehát hogy hogy élnek az ilyen diplomata - nagykövet - sofőrrel vitetem magam mindenhova - kőgazdag vagyok, és én vagyok a kivétel mindig típusú emberek. Miről beszélnek, hogy bánnak az alkalmazottaikkal (kertész, stb.), hogy bánnak egymással, hogy gondolkodnak. A kis játékaikról.

A legjobb a film utolsó harmada, amikor az emberek kezdenek “felébredni” és a film addigi eseményeit úgy látjuk, mintha egy álom lett volna. Majd minden szereplő felébred szép lassan a végén - mivel szinte mindig rémálmokat látnak - és ezek az álmok át is fedik egymást, meg bele is csavarodnak egymásba (van egy kedvenc angol kifejezésem: inextricably intertwined - ez annyira jól hangzik, és pontosan leírja mi a helyzet itt).

A diszkrét báj pedig azért illik nagyon erre a filmre, mert ezek a szerencsétlenek úgy tudják megalázni egymást és bárkit maguk körül, hogy szinte észre sem vesszük Ugye, a diplomata duma, hogy úgy tud elküldeni a picsába, hogy még te kérsz elnézést…

A történet maga nem sok, a szereplők egyik vacsora/ebéd meghívásról mennek a másikba, és közben beszélnek. Néha felébrednek egy-egy álomból, ekkor a néző picit megzavarodik, hogy most mi is van, de megyünk tovább. Szóval jó, na ha van affinitásod a művészfilmek felé, mindenképp nézd meg!