Ok és –> okozat #1 (szemek)

… vajon miért is van az, hogy se apánknak, se anyánknak nem kellett szemüveget / egyéb “látáskorrigáló” szart használnia - és ennek ellenére mindhármunknak, öcsémnek, hugomnak és nekem, is szinte azonos időben egyszercsak kiderült, hogy rövidlátóak vagyunk… méggpedig nekem jelenleg -3.75, hugomnak -4.25 körül, öcsémnek is valahol -4 fele. Mindkét szemünknek nagyjából egyforma látás”romlása” van. Fasza véletlen, nem? És ne jöjjön senki olyan dumákkal ezek után, hogy:

- a látásproblémák örökletesek, mert ez egy nagy szar. semmi sem örökletes, de ha ezzel tömik szerencsétlen gyerek(ek) agyát, akkor naná, hogy megteremti a saját életében ezt a badarságot, mert folyamatosan erre nevelik…

- nem, nem néztük közelről a TV-t. És nem, akkoriban én sem csesztettem a számítógépeket, mert 13 éves voltam, mikor az első (C64)-et megvettem. Én magam, a saját “erőmből”. Ja, és a rövidlátást, mint oly sok gyereknél, nálam is egy “kedves” tanerő fedezte fel, kb. 10 éves lehettem akkor. Az énektanárnő volt az, azt hiszem 5. osztályban. Mindig szerettem az első padokban ülni, de akkor ez nem ment. Hát ő meg a képembe “nyilatkoztatta” a status quo-t. Fasza. Utána volt még egy megértőbb másik nő, akinek a neve is megvan (Borbíróné Fábián Ida -nak hívják), ő jobban megértett, és engedte is ezt, aztán elment szülni, és kész.

- ha jól emlékszem szemüveg nélkül is elég sokáig kihúztam. Mikor középsuliba mentem, na ott, mivel volt “alkalmassági” vizsgálat (szakközépiskola volt, és elektronyos cuccokkal kapcsolatos), előtte puszta elővigyázatosságból elmentem egy szemorvoshoz, és készíttettem egy szemüveget. Ez az elővigyázatosság persze kellett is. De szinte sosem hordtam, csak akkor vettem fel, amikor muszáj volt. Suliban, ha a tábláról kellett olvasni, stb. Most már tudom, hogy helyesen tettem, mert a sok szemüveghasználattól csak még jobban ellustíttottam volna a szemeimet. Aki másképp gondolja pedig jól bekaphatja, mert téved! Az egész optikus ipar, mert ez ipar, csak a pénz szerzésére épül, mert még a lézeres szemműtét sem gyógyít meg. Csak rávés egy kurva kontaklencsét a fél mm.-es szaruhártyádra, illetve levés belőle ennyit, mivel a kedves “doktururak” “rágyüttek”, hogy a szem fénytörésének 80%-át a szaruhártya adja, (a másik 20%-ot meg a szemlencse, ami tök átlátszó és évről évre vastagodik) és ez az egyetlen olyan része a szemnek, ami nem épül újra (illetve.. mindegy) és ezért a beavatkozás “tartós”. Mellesleg sötétben a kontkrasztot sokkal rosszabbul látják egy ilyen műtét után… Jó, ugye. És azért a pár perces műtétért szemenként 100-300 ezer Ft-ot elkérni ma Magyarországon egy marha nagy pofátlanság. Easy money that is. És semmi több. Na nem cifrázom, akit érdekel, ha Lepo Angart-ra rákeres fog találni érdekes dolgokat. A szem egy csoda önmagában is, és minden belebarmolással csak magunknak teszünk keresztbe. Mégha átmenetileg jobban is látsz utána. Én a magam részérül mérhetetlenül hálás vagyok a “sors”-nak, hogy még mielőtt ilyen műtétre adtam volna a fejem, megtaláltam ezt a fickót.

De vissza az eredeti felvetéshez. Miért is vagyunk mind a hárman szemüvegesek? Mi a közös bennünk? Hát akik felneveltek, ahol éltünk x évig. Abban a közegben. A kedves papa meg a mama mellett. És nem mondanám hogy nagyon szar gyerekkorunk volt, de azért azt sem hogy “jó” volt. Divat másokat meg a körülményeket hibáztatni - én ezt most nem tenném (legfeljebb magamban elkönyvelem mi történt), de az tény, hogy apánk nem csak önmagát utálja(?), de éppen ezért szinte mindenki mást is maga körül. Öten voltak testvérek, ebből 1 már nem él. Aki nem él, szintén keményen alkoholista lúzer volt. Apám is, mint minden jó alkesz, tagadja ezt a tényt. Na jó. Anyámnak ördögi türelme van hozzá, bár rengetegszer megnyilvánult az öreg gyilkos dühe önmaga és az egész világ ellen. Tettekben is. Mivel a válás meg az azzal járó összes baromság elképzelhetetlen számukra (nem mondom hogy az megoldás lenne egyébként, ha nem tanultak belőle semmit, nem érnek el vele semmit) ezért maradtak.

Annak ellenére, hogy “apám” eddigi földi pályafutása alatt megölt kb. 2 kutyát, kínzott és megalázott folyamatosan többet, megölt több macskát - ezeket nehezebben kínozta, lévén macskák, elbújnak, stb. Volt olyan állat is, amit megsiratott, de ezekkel szinte mindig anyám ellen irányult. Az ellen, hogy anyám szerette ezeket az állatokat. Illetve hozzájuk menekült…

Apám minden testvérével rosszban van. Nem beszélnek egymással, vagy összevesztek, vagy csak szimplán utálják egymást. Apám szerint őt mindenki csak kihasználta - és ennek vannak jelei is, természetesen (azt kapsz, amire gondolsz, ugye…). A szomszédot utálta azért, mert nem odavalósi, ahova szerinte “rendes” ember való, vagy mert kutyája van, s a kutya ugat. A fixa ideája volt, hogy a szomszéd ott áll a kutya mellett, és direkt neki hergeli, hogy ugasson. Valójában persze az öreg alig várta hogy meghallja az ugatást, rögtön rohant ki ordítozni, hogy te rohadék, mocskos karcagi bevándorló!, stb., stb. Kurva jó volt ezt hallani, hetente többször is. Sokszor alig vártuk már, hogy miután matt részegen hazamegy, és fűbe-fába beleköt, végre lefeküdjön, és bűzös leheletét terjesztve elaludjon. Akkor legalább nyugtunk volt. Egyszer vasvillával ment neki a szomszédnak. Meg hogy szintén ez a szomszéd szerinte záptojást dugdos el éjnek-évadján a hátső épület padlására. Na igen. Egyszer nem találtam ott ilyesmit, pedig sokszor én is kinn voltam a kertben, barkácsolgattam, stb.

És mi lett ezekkel a szomszédokkal? A szemben lakó pár éve felakasztotta magát… A mellettünk lakó pedig ha jól emlékszem valami szívproblémával halt meg. Nemlehetett még csak max. 50 éves… Szép, nem? Az öreg gyűlölete úgy látszik valahol célba ért. Most már nincs kutyaugatás, se más “zaj” forrás…

Anyám öccse szintén egy meghasonlott ember. A probléma, hogy szerintem sosem volt egy normális kapcsolata sem egy másik érző emberi lénnyel. Alkoholizmusba és nikotinba fojtotta efölött érzett keserűségét. De kilépni, azt nem. Emlékszem anyám mesélte többször is, hogy gyerekkorukban egyszer késsel majdnem elvágta a torkát az “öcsike”… Az meg hogy most mi van… hagyjuk.

– Hát ez van. Szóval vajon miért is lehettünk mind a hárman ilyen hasonló mértékben rövidlátóak..? Tippeljetek.. és mind a hárman, nem meglepő módon, picit befelé fordulóak lettünk. Egykor. Sajnos ez manapság leginkább öcsémre igaz.

Tegnap beszélgettem hugommal, és mondta, milyen furcsa neki, hogy amikor a barátja családjához mentek, milyen sok embert ismernek ők ott. Meg hogy szinte mindenkivel jóba vannak, stb. Oké, egy kis falu, ráadásul a Dunántólon, ahol egyébként is “normálisabbak” az emberek átlagban, mint keletebbre, de akkor is. Ez neki furcsa volt. Nekem már nem az, mert ez lenne a természetes, nem pedig a gyűlölet. Na de mindegy. Kaptunk egy kis “feladatot”, amit meg kell oldani.

Elegem is lett. Majd még emlékezem, mert az segít.