Jul 30 2007

Hóm szvít hóm

Tegnap felpattantam az örökbecsű máv egyik járatára, és elindultam meglátogatni a femili-t. Nos, nincs ebben semmi különös, néha meg szoktam ezt játszani, de elég ritkán. És nem azért mert nem szeretem őket, hanem csak mert. Mert sok apró hülyeség van, amit meg kellene változtatni. Igazából nehezen tudnám magam kötni jelenleg egy helyhez is itt Magyarisztánban (aki ezt kitalálta, annak le a kalappal. Remélem pakisztánra gondolt és úgy született ez a név :)). Azt hogy ez miért van, lehet találgatni, de úgyis csak én tudom, mert én érzem így. Na de mindegy, ami miatt írok most, az a következő megállapítás:

Itt T.miklós citiben, és legalábbis a délibáb strassze-n szinte minden ház egyforma. Semmi eltérés a normától. Minden háznak (95%-ban) az utca a felé 2×3 -as panelekben néznek az ablakai. Ezek méretei is tök egyformák. A házakon a díszítés (kőpor?) kimerül pár színes vízszintes csíkban, a radikálisabbak esetleg függőleges csíkokat is ki mernek rakni. Teljesen durva ez a szintű konformitás már ezen a szinten is. Sőt vannak olyan házak is amelyek egymás tökéletes másolatai. Lehet hogy egyszerre építkeztek :) Nem mondom hogy legyen mindenki lázadó, és persze mindez tökéletesen beleillik az álmos kisváros hangulatába, amit ez a hely sugároz magából. Na és persze nem lehet mindenki egy Gaudí. De akkor is. Hol marad a kreativitás?

› Tovább


Jul 29 2007

Cospiracy theory rock (media brainwash)

This is cool. At youtube it says it has only been shown once on tv :) I wonder why…

YouTube Preview Image

Jul 29 2007

Global warming? Bullshit!

 I felt that almost everything that comes through the media is biased. Always. That’s one of the reasons why I have no tv for almost 2 years now. The internet is much less biased - or at least you can choose. So now I found this website (PacSteam)   and it is chock full of very interesting and opposing ideas from the “mainstream” fucking media. I have been dealing and reading about the “new world order”, and free energy and how mankind is being misled in lots of ways by our nice “politicians” and “world leaders” :) You will find some interesting and disturbing facts on that site. But for now let me just present you the:

Great global warming swindle (by BBC)

http://video.google.com/videoplay?docid=-3028847519933351566

In a nutshell: global warming has nothing to do with CO2.
It has to do everything with the sun.

Take care,