Ezennel ünnépelyesen megfogadom, hogy nem olvasok híreket és nem olvasok olyan újságokat sem, mint pl. a Haszon (épp most járt le az előfizetésem), mert tele van az épp aktuális adó és egyéb módosításokkal, részletekbe menően. És ez bennem csak felhúzza a pumpát. Nem tudok és nem is akarok olyan dolgokkal foglalkozni, mint áfa és szja-miegymás fizetése ingatlan eladás után, meg ingatlanadó, meg kamatadó, meg vizitdíj, meg szar és fingásadó. Meg szépen nézési és csúnyán nézési illetékek. Ja, és mindezt az utóbbi egy év során sikerült, szép “fokozatosan” bevezetni. Hoppá! Követjük amit a nyugati pénzintézetek szajkóznak nekünk, betű szerint. Király! Tudom, hogy minden összefügg mindennel, és persze az állam már előre eladja az adóbevételét (kamatra, de jó!), állampapírok formájában, és még ragozhatnám. De nem. Bocs, de nem. Nem foglalkozok többet ilyesmivel. Elég volt, ezek a dolgok rajtam kívül állnak, nem szállok be a hülye játékukba.
Sőt, meglehet hogy hamarosan itt is hagyom ezt az országot, ahol - mikor valami új dolgot jelentenek be kedves vezíreink - egy szó jut eszembe: fulladás.
Csókolom. Ennyi negativizmust utoljára még, és innentől ilyesmit itt nem olvashattok. Még egy hitelekről szóló cikket fogok írni, de aztán annyi. Mindenki tanuljon meg gondolkodni, csak ennyit mondhatok.
no comments | posted in blabla, hun, reality
Én még nem láttam kukát, amit külön lelakatolt drótból font ketrecbe raktak volna. Hát igen ma ez is megtörtént, de Törökszentmiklós cityben nagy valószínűséggel nem a patkányoktól és egyéb rágcsálóktól kell félteni a szemetet, hanem az etnikum bizonyos tagjaitól, akik adott esetben gyönyörűen rá tudnak ijeszteni az emberre, a kuka belsejében történő motozásukkal.
no comments | posted in blabla, hun, reality
Uram isten!
Nem hallgatom a híreket, és nem nézem a tv-t. Az egyetlen napi(? ritkítom) igénytelen hírforrásom a magyar történésekről (annak ellenére, hogy per pillanat magyarhonban élek) az index ponty hu weboldala, jól meg edblokkolva természetesen a józan ész kedvéért. Na most, a mai adag:
Sztrájkolni készülnek a buszvezetők holnap, mert nem akarják hogy a nyugdíjuk attól függjön, hány éves buszt vezetnek.
Ki volt az az atombaromidiótakitnemanyaszültvadbarom aki ezt “így, ebben a formában” kitalálta, vajon? Találós kérdés, nem is vagyok rá kíváncsi ki volt az, lényegtelen. A lényeg, hogy ez megtörténhet ma itt, 2007-ben csodás országunkban. Persze az index ferdít picit ezzel a mondattal, mert nem a nyugdíjuk összege függ ettől, hanem hogy mikor mehetnének nyugdíjba, mint azt a cikk teljes szövegéből megfejthetjük. Amúgy utálom a nyelvet saját érdekükben elferdítő, szenzációhajhász, debil olvasókra hajazó újságírókat is.
A volánosok elsősorban azért tiltakoznak, mert a korkedvezményes nyugdíjat ahhoz kötik, hogy az adott sofőr milyen típusú busszal dolgozik. cikk
Azért ez kemény, nem? És most maradjunk csak ennél a ténynél, ne kavarjunk be mást. Vélemény? Óhaj, sóhaj? 
1 comment | posted in blabla, hun
Recent Comments