Jan 11 2008

Simi sami soma meg a jó kissz tanácai

Néha eltévedek a Nők lapja café oldalára, mert jó újságnak tartom még mindig (ha a kezembe kerül, annyira nem jó hogy meg is vegyem :) ). A szokásos horroszkóp meg utazási, kenceficézési, gyereknevelési, stb. csajos dolgokon kívül ott ez a soma becenevű régebben hihetetlenül ellenszenves nő is, aki meglepően jó tanácsokat ad bizonyos problámákra. Érdekes néha olvasni őket. Mi is a helyzet a női lélekkel - én alapvetően csak ezért szoktam megnézni.

Legutóbb igencsak meglepődtem, mert 26, 28, és állítólag 30+ nőcik is vannak, akik még érintetlenek (nem, nem az untouchable-ra gondolok… hihi). Hm. Nincs ebben semmi, így alakult, ki tudja, csak fura. Lesz mit bepótolniuk, az biztos! :) Aztán simi néni mindig ezt a jó öreg német Hellinger terápiát ajánlgatja mindenféle búra-bajra. Most is többek között. Nem baj ez, direkt ezért vettem is egy könyvet nemrég a témával kapcsolatban, mert kíváncsi voltam. Elég unalmas volt végignyalni, de gyakorlatilag pszichodráma amatőrökkel, egy instruktor vezetésével, aki megjárta már a hadak útját. Úgymond. Gyakorlatban még nem próbáltam, de ha úgy adódik, szívesen elmegyek résztvevőnek első körben.

Visszatérve az előző témához, simi néni tanácsaival alapvetően maximálisan egyetértek. Ja, igen itt a két cikk, főleg az elsőre gondolok, a második nagyon el van baszva (bocs). egyeske. ketteske.

Az első cikkben egy dolog megütötte a fülemet. A Föld energia típusú bolygó. Ezek szerint van olyan hely is, ami nem energia típusú / alapú? Vagy hogy van ez simi néni? Én nem érteni ezt, eddig azt hittem jó úton járok azzal a hitemmel, hogy minden energia (több könyv, saját ellenőrzött kísérleteim is ezt igazolják), illetve rezgés, de ez ugyanaz. Vagy inkább csak a Földi/nyelvi fogalmakkal lehet galiba a meghatározásban? No de nem megyek bele, ez már nagyo absztrakt lenne.


Jan 11 2008

How to play FLAC / Ogg files in Quicktime / iTunes on OS X

I am a fan of lossless audio, mainly the open version FLAC, and my old friend the APE (Monkey’s Audio) file format. The latter is not exactly open source (not a GPL license I guess), but still available in many free programs (as in free beer :)) I have tons of classical music in APE format - mainly because it compresses a bit better than FLAC. Come to think about it it might just not worth the effort anyway.

So if you wanna play FLAC or Ogg files in Quicktime / iTunes, please follow the instructions from here:

http://earpick.wordpress.com/2007/06/11/how-to-play-flac-in-itunes-on-mac/

If you do not really like iTunes for whatever reasons (I only hate that by default it wants to copy all my fies into a directory that it manages) and do not want to play around with the above instructions, just download:

Cog

Which will happily play all your stuff - now including those .cue file + FLAC/APE/MP3/Ogg combinations as well if your cue file properly references the data file. I have lots of those too. iTunes is not capable of that. Sadly.

Also if you want to use your iPod (which instead of FLAC/APE supports the Apple Lossless format) go and grab the latest version of Max which can convert in any direction, fast.

That’s it. Comments welcome.