Véletlenek nincsenek. (pont)

Érdekes, hogy a mostanság megfigyelhető (valójában világszerte az utóbbi 10 egynéhány évben beindult kommercializálódás hatására leginkább) szellemi és/vagy lelki tudás átadása (könyvek, tanfolyamok), valamint a Brian Tracy és sokan mások féle önfejlesztő, önérvényesítést tanító emberek pont most, a kapitalizmus korában indultak be ennyire. Ezek persze összefüggenek, és mindennek köze van az önmagunkról való tanuláshoz. Más szóval: ÖNISMERET.

Az agykontroll pl. Magyarországon 1990-ben kezdett el beindulni. Persze a 60-as években találta ki Silva, de érdekes, hogy Domján úrnak pont ekkor esett le. Persze ez lehet véletlen is. Akár…

A komcsi korszak alatt nem kellett gondolkodni az embereknek, aki gondolkodott - többek közt ezért is üldözte az a rezsim az “ántellektüeleket”, ez alatt bárki, aki diplomás volt, értendő - azt nem szerették, kivéve ha a komcsi ideológia mellé állt.

A jó öreg Maslow szerint az alap szint maximálisan ki volt elégítve. Mindenki ehetett, ihatott, levegőhöz is jutott, és tetszése szerint is szarhatott, meg pisálhatott. Túlélés kipipálva. 3,60 vót a kenyér kilója, és vót kőbányai sör is. Lehet oda ment a sok pisi. :)

Még a második szint is megvolt, mi szerint a biztonság iránti igény is ki volt elég-ítve. Mert hát bűnözés, az ugye nem volt :), az egészségbiztosítás mindenkinek alanyi jogon járt, nem kellett érte perkálni, - persze az orvosok is pénzből élnek per pillanat -, és mindenkinek volt munkahelye, mert ha nem akkor KMK, és a rendőr bevitt, mindenki keresett pont annyit, hogy ne dögöljön éhen. És hát kb. ennyi.

Ja igen, ha már belekezdtem, a harmadik szint mindenki egyéni belátására volt bízva, ebbe nem igen szóltak bele, ez a családi, és szerelmi élet.

Inenntől felfele 4-5-6-7-es szint, az önmegvalósítással bezárólag, amihez egészen véletlenül nem kis fokú önismeret szükséges, hát szóval odáig már el se jutottunk. Pedig Maslownak sikerült ezt még 1943-ban felvésni a palatáblára.

Magyarul kommunizmus = öntudatlanság magas fokon (beleértve az akkorvolt drága “vezetőket” is, vak vezet világtalant tipisch esete)

Kapitalizmus = mind your own business -> Törődj a magad dolgával. Azaz magaddal foglalkozz, ne azzal ki mit gondol, végső soron elég szabadok vagyunk ahhoz, hogy gondolatainkat, terveinket megvalósítsuk, ahogy akarjuk. Csak persze a vadhajtások itt sem épp kellemesek sokaknak, de hát mint mondottam semmi sem véletlen.

A lényeg, hogy kezdünk öntudatra ébredni lassan, de biztosan. És egyszer meglesz végre a kritikus tömeg itt is és már az lesz furcsa ami addig volt. Aztán az egész kezdődik megint elölről, és sosem ér véget. :D

Everything is inextricably intertwined. (magyarul kb.: minden kibogozhatatlanul össze van gabalyodva mindennel - tehát nem a zavar a lényeg, hanem a kapcsolat)

Mert ez olyan jól hangzik, és évek óta nem bírom kiverni a fejemből.

Pá!


About this entry