Hogyan hidd el, hogy bármire képes vagy
Ez a “meg tudod tenni, ha igazán hiszel benne” kifejezés annyira elcsépelt lett az utóbbi időkben, hogy az emberek már csak a szemeiket forgatják ha meghallják. Mert sokan kipróbálták és nem működött.
Íme néhány idézet ezzel kapcsolatban:
Ahhoz, hogy sikered legyen először is el kell hinned, hogy képes vagy rá.” - Michael Korda
A hiedelmeid meghatározzák a cselekedeteidet, a cselekedeteid pedig az eredményeid. De először hinned kell magadban. - Mark Victor Hansen
Ne korlátozd önmagad. Sokan korlátok közé szorítják magukat azzal hogy azt hiszik csak bizonyos dolgokra képesek. Pedig olyan messzire képes vagy eljutni, ameddig a gondolataid engednek. Emlékezz, amit elhiszel, azt képes vagy elérni. - Mary Kay Ash
Hinned kell önmagadban. - Sun Tzu
Hidd el sikeres leszel, és így is lesz. - Dale Carnegie
Amit képes vagy elképzelni és elhinni, azt el is érheted. - Napolen Hill
Vedd észre, hogy alapvetően mind ugyanazt mondják: Ha hiszel valamiben, azt meg is tudod valósítani. Nos, hadd mondjak csak annyit, teljes szívemből egyetértek mindegyikükkel, de azt hiszem egy nagyon fontos dolgot kifelejtettek. Mégpedig:
Hogyan hiszel?
Nem elég csak azt mondani “Ó, csak higgy benne, és megtörténik”. Nagyon utálom azokat a tanácsokat, amiket csak úgy odadobnak nekünk, mindenféle magyarázat, vagy használati útmutató nélkül. Pontosan ez sarkallt arra, hogy megírjam a “Hogyan találd meg, mi az amit szeretsz csinálni” cikkemet.
Ráadásul azt gondolom, hogy a legtöbb embernek azért van problémája a hittel, mert még soha nem próbálta. Azaz, még nem alakították ki a saját hiedelmeiket.
Gondold csak végig.
Kövesd vissza az összes hiedelmedet, a vallással, politikával, emberekkel, társadalommal és a világgal kapcsolatban. Rá fogsz jönni, hogy ezeknek a döntő többsége nem tőled származik, hanem a szüleidtől, barátoktól, vagy a médiából.
“Ne beszélj idegenekkel, mert rosszak.”
“A pénz minden ördögi dolog gyökere.” (valójában a pénz imádata az, sebaj!)
“Ha nem teljesítesz jól az iskolában, szar lesz az életed.” (ja, bill gates-t is kirúgták - a ford.)
“Főiskolába / egyetemre kell menned, ha jó állást szeretnél kapni.” (haha - a ford.)
Az emberek többsége még sosem próbálta kialakítani a saját hitrendszerét, mivel már születésüktől fogva a szájukba rágták mások a sajátjukat.
Ideje hát átgondolni, hogy miben is higyj.
Vizsgáljuk hát meg az emberiség legerőteljesebb hiedelmeit, annak érdekében hogy megtaláld hogyan is tudod a saját hitrendszeredet magadnak kialakítani.
Természetesen a vallásra és a politikára gondolok. Ezek a hiedelmek hihetetlenül erősek.
- Mert más gyerekekkel veszekedtünk ezek miatt mikor még fiatalok voltunk.
- Családok váltak ketté miattuk (fikusz meg emeszpí m.o.-n - a ford.)
- Világháborúk törtek ki miattuk.
- Milliónyi élet veszett el miattuk.
- Nők és férfiak még a saját életüket is önként elvették miattuk.
Tiszta sor, hogy az emberek hite a vallásban és a politikában megkérdőjelezhetetlen.
Ha ki tudjuk elemezni a folyamatot, amiben ezek a hiedelmek kialakultak, és ugyanezt a folyamatot alkalmazzuk a saját hiedelmeink kialakításához is, akkor bármit amit csak szeretnénk képesek leszünk elérni.
A következő kérdés pedig:
Hogyan alakultak ki ezek a hiedelmek?
Nézzük csak.
Első lépés: Ki kell jelentened egy adott hiedelmet, annak érdekében hogy el tudd hinni.
Tudom, hogy teljesen egyértelműnek hangzik, de rengetegen vannak, akik semmiben sem hisznek. Páldául megkérdezed tőlük hogy “Elhiszed hogy le tudsz fogyni 5 kilót?” - mire “Nem tudom… talán… majd meglátjuk.”
Ez nem egy hit. Ez csak mentegetőzés.
Jelents ki egy határozott dolgot, amiben hinni akarsz.
Nem számít ha eleinte nem hiszed el. Csak tedd meg az első lépést és JELENTSD KI.
Szóval csak a példa kedvéért, használjunk egy olyan kijelentést, ami nem fog indulatokat gerjeszteni semmiféle politikai vagy vallási meggyőződéssel rendelkező olvasóban. Válasszunk egy olyan dolgot, ami pozitív, és sokaknak nehezérre esik elhinni. Tulajdonképpen folytassuk azzal, amit az imént is említettem.
Lefogyok 10 kilót.
Mindazok közületek, akik már megpróbálták ezt, de nem sikerült nekik: el tudom képzelni, mit gondoltok most.
“Lehetetlen 10 kilót lefogyni. Mindenféle diétát, gyógyszert, gyakorlatot, kúrát és egyéb őrületet kipróbáltam már, de semmi sem segített. Mindig túlsúlyos leszek.”
Természetesen ez az önkéntelen reakciód, ami rendben is van. Nem fogom azt mondani, hogy ne beszélj így magadhoz, mert tudom hogy nehéz megtenni.
Ne húzd fel magad, és ne is érezd magad elkedvetlenedve. Egyszerre csak egy lépést tegyél.
Mi hát a következő lépés, most hogy kijelentettél egy határozott dolgot, amiben hinni akarsz?
Második lépés: SULYKOLD ezt a hiedelmet magadba FOLYAMATOSAN. A hitek nem egy nap alatt képződnek.
Az emberek nem egy este alatt kezdtek hinni egy adott politikai ideológiában vagy vallásban. A folyamatos és huzamosabb ideig tartó információsulykolásnak köszönhető mindez. A legtöbben a szüleiktől vették át, mikor még fiatalok voltak, vagy vallási vezetőktől, tanáraktól, edzőktől, stb. Esetleg ebéd közben hallhatták, vagy mikor egy vallási szolgáltatást vettek igénybe, a TV-ből, újságokból, barátoktól, ismerősöktől, és így tovább.
Viszont ezúttal nincs itt senki, aki beléd sulykolná az adott hiedelmet.
Te hoztad létre a SAJÁT HIEDELMED, és a TE FELELŐSSÉGED hogy ÖNMAGADBA SULYKOLD azt.
Nem számít hogy esetleg megtagadod ezt a hitet a gondolataiddal.
A folyamatos sulykolás végül át fog hatolni a negatív gondolataidon. Csak sulykold folyamatosan.
A szög is belemegy a falba, ha folymatosan ütik.
Ez az a pont, ahol az emberek 90%-a elcseszi, és azt a következtetést vonja le, hogy ez az egész “he elhiszed, el is éred” gondolat egy kalap szart sem ér.
Sajnos(?) olyan világban élünk, ahol rengeteg figylemelterelő dolog vesz minket körül. Az internet, SMS-ezés, kábel tévé, email, mobiltelefonok, ipod-ok, drótnélküli internet, rádió, stb.
Teljesen el vagyunk rontva. Egy, a felmerült vágyakat azonnal kielégíteni akaró, társadalomban élünk. Az eredményeket azonnal akarjuk. Elvesztettük a türelem erényét rég.
Hiszen szinte bármilyen zenét, videófilmet, híreket, szórakozási lehetőséget azonnal, egy gombnyomásra elérhetünk. A világban akárkivel, egy szempillantás alatt kapcsolatot teremthetünk pár szám tárcsázásával. Bármilyen információt előáshatunk egy egérkattintással.
Nagyon könnyedén elveszhetünk a legújabb dolgokban és elfelejtjük hogy milyen fontos folyamatosan figyelni és sulykolni vágyott új hiedelmeinket magunkba.
Könnyen elbátortalanodhatunk, mikor nem látjuk azonnal az eredményeket. Úgy tűnik elvesztettük azt a képességünket, hogy kitartsunk valami mellett és ne hagyjuk abba amíg a kívánt célt el nem értük - nem gondolva arra mennyi ideig is tart az.
Hogy tudod ezt elkerülni?
1. Minden nap írd le amiben hinni akarsz.
Ez egyike a leghatásosabb dolgoknak amit tehetsz annak érdekében hogy egy hiedelmet kialakíts magadban. Ez most eszembe juttat egy rövid kis esszét, amit Scott Adams (a híres Dilbert képregények alkotója) írt.
Ebben említi hogyan írta le minden nap azt, hogy meggazdagszik a tőzsdézésből. Hamarosan a Chrysler-be, és az Ask-ba fektette a pénzét, amik abban a korban a legjobban teljesítő részvények voltak, és egész szép profitot zsebelt be.
Aztán azt írta, hogy benne lesz a csúcs 6%-ban a GMAT teszten, holott a gyakorlóteszteken sosem sikerült 23%-nál jobban teljesítenie. Majd megcsinálta a tesztet élesben, és jöttek az eredmények. Benne volt a 6%-ban.
Annyira meggyőződésévé vált a leírt hiedelmek ereje, hogy egyszer azt azt találta írni, hogy híres, sokat publikált képregényrajzoló lesz. A többi már történelem.
Tudom, mindez teljesen úgy hangzik, mint az önmegerősítések (affirmációk) - és valójában az is. Viszont lehet hogy korábban már kipróbáltad az affirmációkat, és nem volt velük akkora sikered mint a leírásos módszerrel.
Viszont hamarosan látni fogod, hogy sokkal több van a hit mögött, mint pusztán az önmegerősítő gondolatok leírása.
2. Tedd oda, ahol folyamatosan a szemed előtt van.
Érdemes lehet azt is megtenned, hogy miután leírtad vagy kinyomtattad a kívánt új hiedelmeidet, kiragasztod őket mindenhova, ahol a szemed előtt van. Pl. a hűtődre, TV-dre, számítógépre, a falra, a bejárati ajtóra, mindenhova. Így még akkor is magadba sulykolod a dolgot, mikor éppen nem írod le.
3. Vizualizáld minden nap hogy már el is érted.
Ez még egy nagyon hatékony gyakorlat, amit megtehetsz - és ez egyike azon dolgoknak, amiket a leírás mellett maga Scott A. is megtett.
Az agyad ugyanis nem ismeri a különbséget a között, amit látsz és amit elképzelsz. Tudod mit jelent mindez? Azt hogy a “dolgok” nem is léteznek igazán. A “dolgok” alatt a különféle tárgyakat értem, amiket valódinak gondolsz: a papír, ceruza, a számítógép, stb.
A valóság az, hogy begyűjtöd, felfogod az összes információt a környezetzedből, az 5 érzékszerved segítségével. Ezeket az adatokat az agyad feldolgozza, és ott, az agyadban a valóság érzékelés létrejön.
A valóság csak az agyadban létezik.
És mivel a valóság csak az agyadban létezik, ezért te magad is képes vagy létrehozni a saját valóságodat. Szóval képzeld csak el azt a valóságot, amiben már elérted a kívánt eredményt. Vizualizáld ezt minden nap, hogy minél mélyebben elültesd a hiedelmet önmagadban.
Ha csak hébe-hóba teszed meg, akkor nem ver gyökeret benned. Rómát se egy nap alatt építették föl. A mesterműveket sem egy este alatt hozták össze. Egyetlen jelentős értékkel bíró alkotást sem egy pillanat alatt alkottak meg.
És persze legmélyen, belül, te magad is tudod, hogy ez így van. Az életben nincsenek kiskapuk. Akkor tehát évekig is eltarthat akár, mire valóra válnak a vágyaid?
Nos, ha folyamatosan és kitartóan sulykolod (programozod) önmagadba a vágyaid, és betartod a következő lépéseket is, akkor sokkal hamarabb fognak válnak valóra, mint azt el tudnád képzelni.
Harmadik lépés: Folyamatosan olyan emberekkel keresd a kapcsolatot, akik ugyanabban hisznek mint te
Ha megnézzük hogyan alakultak ki a vallási és politikai hiedelmek, akkor azt találjuk, hogy a rendszeres kapcsolattartás az ugyanahhoz a csoporthoz tartozók közt hihetetlen mértékben segítette és megerősítette az egyének hiedelmeit.
Az emberek SOHA nem alakítanak ki “csak úgy” kapcsolatot azokkal akik nem osztoznak a hiedelmeikben.
A muszlimok nem igazán keresik a kapcsolatot a zsidókkal (remélhetőleg ez változóban van - a ford.). Az ateisták nem igazán csípik a keresztényeket. A keménykalapos konzervatívok pedig nem szoktak a liberálisokkal puszipajtási viszonyba keveredni.
Minden csoportnak megvan a maga vonzáskörzete.
Azok, akik ugyanazokban a dolgokban hisznek magától értetődően közelednek egymáshoz. A gazdag a gazdaggal, szegény a szegénnyel, középosztálybeli a középosztálybelivel. Ez vitathatatlan tény.
Amikor a folyamatos sulykolás hatására választott hiedelmeid kezdenek beépülni, azt fogod tapasztalni hogy önkéntelenül is azokhoz vonzódsz, akik ugyanezekben hisznek.
Amikor felfigyelsz erre, az már egy nagyon jó jel, mivel azt jelenti, hogy új hiedelmeid kezdenek gyökeret verni benned.
Azt fogod tapasztalni, hogy olyan emberekre figyelsz fel, és kérsz tőlük tanácsot, akik ugyanazokban a dolgokban hisznek mint te.
Például ha folyamatosan azt sulykolod magadba hogy milyen jó előadó vagy, akkor egyszercsak önkéntelenül is keresni kezded az ezzel kapcsolatos információkat könyvek, tanfolyamok, hanganyagok formájában. Szétnézel a neten, és felkutatod mit tudsz tenni ennek érdekében. Ha találsz egy ezzel kapcsolatos klubot, oda belépsz. Egyszóval rengeteg hasonló érdeklődésű emberrel teremtesz kapcsolatot.
Ez a folyamat nagyon jó, mivel mikor egyre több hasonszőrű emberrel kezdesz megismerkedni, annál jobban beépülnek ezek a hiedelmek beléd.
Negyedik lépés: Környezeted visszajelzései megerősítik a hitedet
Ha folyamatosan nyomod magadba az új hitrendszert, és olyan emberekkel veszed körül magad, akik szintén ugyanezekben hisznek, akkor azt fogod találni, hogy a környezeted pozitívan reagál hiedelmeidre.
Például a keresztény hitűek rendszeresen templomba (vagy egyéb gyülekezetbe) járnak. Itt folyamatos kapcsolatot tartanak a többi kereszténnyel, és lassan úgy kezdenek tekinteni az ateistákra, mint akik nehézségekkel teli életet élnek - levonják hát a következtetést, hogy a keresztény életmód számukra tökéletes.
Másrészt az ateisták pedig általában tudatában vannak hogy milyen sok háborút vívtak a kereszténység nevében, levonják hát a következtetést, hogy ez nem is igazi vallás. Az ateisták rögtön felhívják a figyelmét a többieknek az éhezőkre és a világban fellelhető rengetegféle szenvedésre, és ezek miatt elkönyvelik hogy isten nem létezik, és már meg is győzték önmagukat. (hozzátenném ennek a gondolkodásnak, és bármiféle ítéletalkotásnak az emberi esendőség az oka, és az, hogy amiben hiszünk, az úgy alakítja érzékelési képességünket, hogy a másik oldal érveit észre sem vesszük, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk, stb. - a ford.)
A valóság a hitrendszerünknek megfelelő módon nyilvánul meg számunkra.
Amikor pedig már azt kezded látni hogy a valóságod, az életed kezd a hitednek megfelelően alakulni, ez még egy nagyszerű visszajelzés, hogy minden sínen van - a hited még mélyebben integrálódik elmédbe.
Minden olyan pillanatban, amikor azt tapasztalod, hogy a környezeted elismeri a hitedet, JEGYEZD FEL azt.
Írd le. Kezdj egy hitmegerősítő naplót vezetni. Azzal hogy leírod, és később újra megnézed mi mindent értél már el, a hited csak még jobban megerősödik.
Észre fogod venni azt is, hogy a legjobb módja annak, hogy megbizonyosodj arról, az új hited igenis élhető és megvalósítható az, ha olyan embereket keresel a környezetedben (ez lehet tágabb környezet is - a ford.) akik már megélik mindezt.
Ugyanis a legfőbb bizonyíték arra, hogy valamit meg lehet csinálni az, ha látod hogy vannak mások, akik már megtették azt.
Találni / találkozni fogsz olyan emberekkel, akik már sikeresen megszabadultak túlsúlyuktól. Látni fogod őket a TV-ben, esetleg az edzőteremben is összefutsz velük.
Kezdj el olyan történeteket gyűjteni, akik az általad vágyott célt már elérték. Hivatkozz rájuk gyakran, és fordulj hozzájuk ha a hited kezdene meginogni. Azzal hogy a környezeted megerősíti (elismeri) a hitedet valamiben, csak még jobban magadba építed azt.
Ötödik lépés: Cselekedj azért, hogy megerősödjön a hited
Szóval KIJELENTETTED (deklaráltad - ford.) a vágyott célt, ezt folyamatosan sulykoltad önmagadba, és sűrűn kapcsolatot teremtettél azokkal, akiknek ugyanezek voltak a céljaik. Ezen túlmenően, még a környezetedtől is kaptál pozitív, elismerő visszajelzéseket.
Most már készen állsz arra, hogy cselekedj. Mivel az alapokat már megteremtetted, nem lesz nehéz cselekedned. Sőt, magától értetődő lesz az egész.
Az, hogy milyen könnyedén cselekszel egyenes arányban van azzal, hogy milyen mélyen ültetted be a hitet magadba.
Mivel már elég sokat sulykoltad magadba a célt, és ezzel komoly alapokat teremtettél, ezért könnyedén fogsz cselekedni.
Sokan azért buknak el, és nem érik el a céljaikat, mivel először cselekedni próbálnak, a nélkül hogy időt szántak volna az alapok lerakására (arra hogy elhigyjék képesek rá).
És te pontosan tudod, miről beszélek.
Akik pl. le akarnak fogyni, az első pár napban teljesen bediliznek, eljárnak edzőterembe, futnak, bicajoznak, boxolnak, otthon kidobálják az összes nassolnivaló és szemét kajájukat, és egészségesen étkeznek egy ideig.
És aztán egy hét múlva meglátogatod őket… ott meresztik a seggüket a TV előtt, és a Csillagok Háborúját (Star Wars) bámulják. Egymás után mind a hat részt. Közben pedig öntik magukba a vajas pattogatott kukoricát, amit természetesen 2 liternyi kólával öblítenek le, hogy utána egy kis tejszínes sütivel és hot dogokkal meg persze sült krumplival tetézzék meg az egészet.
Ha azt kérdezném tőled, elhiszed-e hogy meg tudsz keresni ma 200 FT-ot, természetesen “Igen” lenne a válasz. És ha arra kérnélek, hogy mutasd is meg, hogy csinálod akkor azonnal cselekednél, és eladnád a DVD-idet, könyveidet vagy ruháidat és pofonegyszerűen meg is lenne a pénz. Mindezt azért, mert a hit, hogy ezt meg tudod csinálni már mélyen benned volt.
És ha azt kérdezném tőled, hogy elhiszed-e hogy meg tudsz keresni (csinálni - eredetiben “make”) 200 millió FT-ot ma? A válaszod persze NEM lenne. Mivel nem raktad le a megfelelő alapokat ehhez a hithez, ezért nem is lennél arra motiválva hogy bármiféle cselekedetbe fogj. (Ha Te Bill Gates, Donald Trump vagy esetleg Tiger Woods, stb. vagy, akkor természetesen “Igen”-el felelnél, mivel ezeket az alapokat már rég leraktad, és megvannak az erőforrásaid ahhoz hogy meg tudd tenni.)
Amit mondani próbálok az az, hogy ha a vágyott hiedelmet már elég mélyen magadba plántáltad, akkor könnyedén fogsz olyan cselekedetbe ami közelebb visz a célodhoz.
A japán repülőgép pilóták a 2. világháborúban teljes mértékben elhitték, hogy életük feláldozása az országukért a legnagyobb megbecsülést jelenti. És ezért könnyedén fel is áldozták magukat (kamikaze pilóták - a ford.)
Saját életed elvétele nagyon nehéz dolog. A legtöbben, akik megpróbálják, sosem viszik végbe. De ezek a japán pilóták mégis könnyen megtették. Miért?
Mert a hit hogy ezt kell tenniük olyan mélyen beléjük volt épülve.
Ha jó munkát végeztél a kívánt hitek-hiedelmek magadba sulykolásával, akkor nagyon könnyen cselekedni tudsz ezek elérése érdekében.
Hatodik lépés: Kövesd a folyamatot, ahogy folyamatosan haladsz a célod felé, azért hogy még jobban elhidd hogy el fogod érni
Menjünk vissza most picit ahhoz a hithez, amit itt emlegettünk.
Le fogok adni 10 kilónyi hájat.
Nos, rendben. KIJELENTETTED a vágyott, jól definiált célod, és folyamatosan sulykoltad magadba.
Rendszeresen olyan emberekkel kerested a kapcsolatot, akiknek ugyanez a céljuk, és beléptél pl. egy edzőterembe, stb.
Megerősítetted a hitedet azáltal hogy olyan történeteket olvastál, amikben mások az elért mínusz kilókról írnak, illetve személyesen is találkoztál olyanokkal, akik lefogytak, stb.
Természetesen ezek miatt is elkezdtél cselekedni, és rendszeresen tornázol, valamint normális kajákat eszel.
Amikor leadod az első kilót, örvendezz! Most mér tudod, hogy jó úton jársz.
Mert ha azt az egy kilót le tudtad adni, akkor le tudsz adni még egyet, és még egyet, meg még egyet, egészen addig, amíg mind a 10 kilótól megszabadulsz.
És itt van az a pont, ahol a hited exponenciális mértékben megnövekedik.
Folyamatosan táplálnod kell a hitedet azzal hogy elismered az eredményeidet, és így a visszajelzések miatt is a hited egyre nagyobb lesz.
És a matekmániásoknak pedig, gondoljatok arra hogy y=e^x (y egyenlő e az x.-ik hatványon). Tudod hogy lassan növekszik a függvény az x tengely mentén, majd egyszer csak elkezd élesen exponenciális mértékben nőni.
A saját eddigi fejlődésed elismerése segít abban, hogy exponenciális mértékben fejlődj tovább.
Mivel ez nagyon fontos, rögzítsd. Írd le, ne bízd az emlékezetedre. Írd le azért is, hogy később újra fel tudd használni a hited megerősítéséhez.
Hetedik lépés: Ismételd a 2.-3.-4.-5.-6. lépéseket folymatosan
Hinni valamiben hasonló ahhoz ahogy egy tomboló tüzet gerjeszt az ember. Ha valah próbáltál már tüzet gyújtani, tudod, hogy nem csak annyiból áll, hogy fogsz egy darab fát meg öngyújtót, és a tüzet “rárakod” a fára. Nem. Össze kell gyűjtened kisebb gallyakat, ágakat, száraz leveleket, és fel kell halmozni ezeket egy kis kupacba, ahol a tűz majd szép folyamatosan erőt gyűjthet.
Dolgoznod kell rajta, etetni, gerjeszteni, egészen addig, amíg növekedni nem kezd. Mikor nőni kezd, folyamatosan kisebb majd egyre nagyobb darab fákkal kell etetned, mígnem a nagy darab fát is rá nem teheted.
A végeredmény egy hatalmas erős tűz, amit bármire felhasználhatsz. Segíthetsz másoknak tüzet gyújtani vele. Leégethetsze vele falakat. Meleget és világosságot adhatsz vele az embereknek. Mégha csak metaforikusan beszélek is, tudod mire gondolok.
Szítsd hát a hited tüzét, és ismételd a 2.-6. lépéseket folyamatosan.
Összefoglalás
Hiszem, hogy ha megnézed bármelyik jelenlegi hiedelmedet, akkor rájössz, hogy ugyanezen a 7 lépésen keresztül alalkultak ki, mint amit itt felsoroltam. Próbáld csak ki!
Vegyük például ezt a jól ismert, (és igen elterjedt) idióta hiedelmet, ami jól be is basz az embernek:
Mindig rossz dolgok történnek velem. Sosem jutok levegőhöz.
Menjünk csak végig szépen sorban a 7 lépésen:
- Naná hogy egy jól megfogalmazott, KONKRÉT hiedelmet JELENTETTEK ki.
- Egész nap sulykolták magukba. Folyamatosan mondogatják maguknak, ráadásul mivel a barátaiknak, és a családtagjaiknak is folyton emlegetik, így még inkább beléjük épül.
- Olyan emberekkel lógnak együtt, akik szintén ilyen balfaszok, és ugyanezt a szarságot hiszik. A baj szereti a társaságot - és hasonló a hasonló társaságát keresi.
- Nem haboznak egy pillanatig sem, hogy megmutassák mik a negatív dolgok életükben - és ezzel persze ezt a negatív hitet még jobban erősítik. (Pozitív dolgokról szó sincs velük kapcsolatban. Csodálom hogy kapnak egyáltalán levegőt - a ford.) Egyből mondják hogy reggel munkába menet defektet kaptak, meg hogy nem őket léptették elő, és ebből azt a következtetést vonják le hogy a rossz dolgok mindig csak velük történnek meg (ez persze kurvára nem így van, de ezzel a mentalitással bevonzzák a szerencsétlenséget ezek a szerencsétlenek. ideje felébredni! - a ford.).
- Mindig cselekszenek, annak érdekében hogy a hitüket megerősítsék. Ezt másnéven önszabotálásnak nevezzük. (rosszkor vannak rossz helyen, stb. látszólag “véletlenül”, de persze sosem igazán véletlenül… - a ford.)
- Elismerik, sőt még picit büszkék is az összes rossz dologra, ami velük történik, és ezzel még jobban megerősítik ezt a negatív hiedelmet. Ezt másnéven úgy is nevezhetjük, hogy mindig az árnyékos oldalát keresik a dolgoknak. Vagy: náluk a félig tele pohár mindig inkább félig üres. (Vagy: a fa**nak mindig a rossz oldalán állnak, stb. - navajon)
- Ezeket a lépéseket folyamatosan ismétlik, így egy ördögi körbe kerülnek, anélkül hogy észrevennék - és olyan életet kénytelenek élni, ami egyszerűen csak: szííívás.
Hogyan lehet ezektől a hátráltató hiedelmektől megszabadulni, kérded?
Hát úgy, hogy kialakítanak egy ÚJAT, és azt ugyanígy keresztülviszik ezen a 7 lépésen.
- Egy konkrét hitet kell először kialakítanod, annak érdekében hogy hinni tudj benne.
- FOLYAMATOSAN SULYKOLNI kell ezt magadba. Egy hit nem egy éjszaka alatt alakul ki.
- Mindig olyanok társaságát kell keresned, akik ugyanabban hisznek, mint amit te is akarsz.
- Erősítsd meg a hitedet a környezeted visszajelzéseivel.
- Cselekedj, hogy még jobban megerősítsd a hited.
- Ismerd el, és kövesd folyamatosan a fejlődésed, hogy még ennél is nagyobb legyen a hited.
- Ismételd az előzőeket folyamatosan.
De figyelj arra, hogy nem fogod rögtön megkapni amit akarsz. Egy hit kialakításához idő kell.
(min. 21 nap, egyébként, ha minden nap nyomod magadba a dolgot fixen - a ford.)
Idő, fegyelem és kitartás - és pont ezek miatt a legtöbb ember nem csinálja meg (mert kényelmesek - te ne legyél az! - a ford.)
Most már tudod hogy mi a PONTOS folyamata egy hit kialakításának, és annak hogy meg is valósítsd azt.
Tudom, hogy sokatoknak most valami hasonlón pörög az agya:
“Ha elhiszed, bármit meg tudsz csinálni?”
A válaszom pedig egy HATALMAS IGEN.
100% garantált, első osztályú I-G-E-N.
És tudod mit? Napoleon Hill, Sun Tzu, Michael Korda, Dale Carnegie és mindenki más ugyanezt állítja. Mindig is ezt mondták.
Bármit meg tudsz tenni, ha igazán hiszel benne.
Tényleg olyan nehéz ezt lenyelni?
Ha Edison nem hitte volna, hogy fel tudja fedezni a villanyégőt, akkor most rögtön mehetnénk aludni, mikor lemegy a nap.
Ha Graham nem hitte volna, hogy képes feltalálni a telefont, most nem létezhetnének az értékes kis mobiltelefonjaink.
Ha Lance Armstrong nem hitte volna hogy képes megbirkózni és legyúzni a hererákot, akkor most nem létezne az az inspiráció amit ő adni tud.
Ha Gandhi nem hitte volna hogy képes békét hozni harc nélkül, ki tudja milyen lenne ma a világunk?
És persze folytathatnám még sokáig, de érted mit akarok.
BÁRMIT megtehetsz, ha ELHISZED hogy képes vagy rá.
Tudom, hogy elég merésznek hangzik, de arra kérlek, ne légy szűklátókörű. Régen még azt hittük, a föld lapos meg hogy a világegyetem közepe (hiába a hatalmas ego… - a ford.).
És most hadd búcsúzzak az alábbi gondolattal:
Ha elhiszed azt a tényt, hogy nem számít miben hiszel, mert tudod, ha hiszel benne akkor el is fogod azt érni, akkor miért is ne tartanád emlékezetedben az egyik legerősebb hitet, ami így hangzik:
Bármit meg tudok tenni, ha hiszek benne.
Most már tudod hogyan.
Olvasd a BrianKim.com weboldalt, és iratkozz fel a hírlevélre is, hogy megtanuld beosztani az idődet, célokat tűzni magad elő, pozitívan gondolkodni, vizualizálni, megváltoztatni a gondolataidat és hogy hogyan légy úrrá a félelmeiden és a kétségeiden (a két legnagyobb álomgyilkoson) és így olyan életet élhess, amilyet te magad szeretnél, nem pedig amit mások “mondtak” meg neked.
Fektess be önmagadba, és változtasd meg az életed.
---------- Ha szeretnél részleteket átvenni a fordításomból, és publikálni a blogodon, vagy más médiában, arra kérlek, itt a contact formon írj előtte nekem. Köszi. A fordítás részben vagy egészben átvehető, az eredeti forrás és fordító megjelölésével. Azaz egy linket jól látható helyen és névvel kérek erre a cikkre mint forrás.
Ez a cikk Brian Kim "How to believe you can do anything" című írásának magyar fordítása. Brian beleegyezését adta ennek a fordításnak az elkészítéséhez.
This is a hungarian translation of the article written by Brian Kim: "How to believe you can do anything". Brian's consent was given to me to create this translation.
February 23rd, 2010 at 01:04
Szia,
először is gratulálok a cikkhez
másodszor én pont egy ilyen fázison esek túl az életemben, h megyek-e előre egy új hittel vagy töprengek és elveszek a mostani világomban.Egyszóval sikeres leszek vagy sem.Bizonyára kitalálhattad,h az én hiedelmem a siker és az afelé vezető út.Talán ez a siker kicsit tág megfogalmazás, de gondolataimban tudom, h konkrétan mire gondolok.
El kell, h áruljam én nem hittem ebben a dologban, míg a kamikaze repülősök példáját elő nem hoztad.Az a példa annyira megerősítette bennem az cikk realitás tartalmát, h azt ki sem tudom fejezni szavakkal.
Sok sikert barátom
Üdvözlettel
Ati