Brian Tracy, az ismert amcsi személyiségfejlesztéssel foglalkozó úriember, egyik legismertebb szemináriumának, a Főnix szemináriumnak, egy másfél perces részletével ismerkedhettek meg most:
Ezzel kapcsolatban csak annyit, hiszem, és tudom hogy ez így van. Mindig vannak és lesznek emberek, akik viszont nem - ők jól megkapják a náthát, az allergiát meg az összes többi szart, amit lehet. A náthabacilus, és a vírusok pedig nem mások, mint gondolataink anyagi megfelelői. Hűha! ??! A stresszt pedig mindig is csak magunknak csináljuk. Ok és okozat persze működik, de hogy hogyan érzel, azt csak Te döntöd el.
u.i.: több éve nem voltam megfázva már, ha épp magam alatt lettem volna picit, a legrosszabb ami történt, hogy kerülgetett a nátha (orrcsavarás, némi tüsszögéssel vegyítve) de szilárd elhatározással mindig inkább oda ment, ahol jobban “szerették” őt.
Érdekes, hogy a mostanság megfigyelhető (valójában világszerte az utóbbi 10 egynéhány évben beindult kommercializálódás hatására leginkább) szellemi és/vagy lelki tudás átadása (könyvek, tanfolyamok), valamint a Brian Tracy és sokan mások féle önfejlesztő, önérvényesítést tanító emberek pont most, a kapitalizmus korában indultak be ennyire. Ezek persze összefüggenek, és mindennek köze van az önmagunkról való tanuláshoz. Más szóval: ÖNISMERET.
Az agykontroll pl. Magyarországon 1990-ben kezdett el beindulni. Persze a 60-as években találta ki Silva, de érdekes, hogy Domján úrnak pont ekkor esett le. Persze ez lehet véletlen is. Akár…
A figyelem eleinte erőszak a csapongó elméd felett, de egyszer csak eltűnik a görcs, és nem marad más, csak az erő.
Tedd, amit tenned kell, csak közben érezz: ne magyarázkodj magadnak, ne magyarázkodj senkinek…
A Tudatosság nem egy misztikus állapot, hanem minden egyén alapvető tulajdonsága, épp csak elfelejtetted, mert beléd nevelték azt a hazugságot, hogy a többi ember rólad alkotott véleményéből ismerheted meg önmagad.
Semmit, még a Tudatosságot sem szabad komolyan venni, merj játszani, mert csak a játékos komolyságban, a komolyság játékában lehetsz szabad.
A.J.C.D.E.F.G.H. - A teljesség illata, Édesvíz kiadó, 2007
Recent Comments